Családlátogatás, háztűznéző, fürdőszoba felújítás

Mint azt már ti is tudjátok, egy németországi hotelben dolgozom jó ideje szobalányként. Mivel a munkám miatt sokat vagyok távol a családomtól, ezért mindig örülök azoknak az alkalmaknak, legyen szó több hetes szabadságokról, vagy akár csak pár napról, amikor lehetőségem nyílik arra, hogy hazalátogassak a szüleimhez és az itthoni barátaimhoz.

Legutóbbi látogatásomnak különleges apropója is volt, mivel most először, nem egyedül érkeztem haza.

Az igazság az, hogy majdnem egy éve dolgozom ebben a szállodában, ahol az egyik recepciós, Alex már az első perctől kezdve nagyon kedves volt velem és a lelkemre kötötte, hogy ha bármiben segítségre lenne szükségem, akkor ne habozzak őt megkérni.

Mivel nem ismertem akkor még senkit, nagyon jól esett a férfi kedvessége, alig néhány hét alatt összebarátkoztunk, bemutatott néhány ismerősének és segített a beilleszkedésben. Amikor mindkettőnknek szabadnapja volt, elkalauzolt a városban, megmutatta, hogy mit hol találok és gyakran töltöttük együtt a napot.

Habár elég jó nyelvtudással rendelkeztem, volt még mit gyakorolnom a nyelvtanomon és a szókincsemet sem ártott bővítenem, amiben Alex szintén nagyon jó partnernek bizonyult, anyanyelvi beszélő révén.

Egy szó, mint száz, az rengeteg együtt töltött idő következtében azt vettük észre, hogy több van már köztünk, mint puszta munkakapcsolat, vagy barátság. Elmentünk vacsorázni, ahol elkezdtünk beszélgetni kettőnkről, színt vallottunk az érzéseinkről és megegyeztünk abban, hogy próbáljuk meg együtt. Ennek már több mint hét hónapja, azóta szinte napról-napra biztosabb lábakon áll a kapcsolatunk és erősödik a szerelmünk.

Egy hónapja megkérdezte, hogy nincs-e kedvem beköltözni a lakásába, hiszen úgyis amikor tehetjük, együtt vagyunk, logisztikailag egyszerűbb lenne, ha minden nap egymás mellett ébrednénk és mindkettőnknek csak egy fogkeféje lenne. Elsőre kicsit ijesztő volt számomra a gondolat, mivel még sosem éltem együtt férfival, de amikor ránéztem és megláttam a mosolyát, úgy éreztem, hogy életem egyik legrosszabb döntése lenne, ha erre nemet mondanék.

Néhány évvel ezelőtt legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy külföldi párom lesz majd egyszer, hiszen a nyelvi– és kulturális különbségek elég nagy akadályt tudnak a szerelmesek elé állítani, arról nem is beszélve, hogy azt gondoltam, hogy nem is lesz lehetőségem megismerni külföldieket a szülővárosomban, a vidéki Magyarországon.

Aztán amilyen fifikás az élet, nemcsak az állásom, hanem már a párom is Németországhoz köt.

A barátnőimnek viszonylag hamar elmeséltem a történteket és mindannyian le voltak nyűgözve Alextól, legalábbis az alapján, amit meséltem róla és örültek annak, hogy végre én is megtaláltam a boldogságot.

Anyunak és apunak azonban nem nagyon mertem elmondani. Attól tartottam, hogy ki fognak akadni azon, hogy külföldi párom van. Igaz, hogy nem túl régimódiak, a karrierépítésre is anyu beszélt rá, azonban az ismerőseink körében, hogy úgy mondjam, az ilyesmi nem szokás.

Már négy hónapja együtt voltunk, mikor egy véletlen beszélgetés folyamán elszóltam magam, hogy Alexszel épp moziban voltunk mikor… már nem is emlékszem mi volt a mondat vége, de akkor megindult a kérdés-cunami arról, hogy mégis ki az az Alex és mondjak el MINDENT róla. Esküszöm, anyu majdhogynem annyira kifaggatott, hogy csak a TB kártyája számát nem kellett megosztanom vele. Hát igen… Mindig érdeklik a részletek.

Lényeg a lényeg, amióta tudják, hogy komoly kapcsolatom van, minden beszélgetés alkalmával szóba kerül, hogy mikor találkozhatnak már vele.

Eddig sikeresen hárítottam a találkozást, akárhányszor hazajöttem a családhoz, azt mondtam, hogy Alexnek dolgoznia kellett a hétvégén és nem tudott jönni. A valóság azonban az, hogy nem is mertem felhozni előtte a témát, nem akartam ilyesmivel terhelni őt.

A féléves évfordulónkon azonban, amit egy hangulatos kis vendéglőben ünnepeltünk, azt mondta, hogy szeretné, ha megismerkednénk egymás szüleivel, mert úgy érzi, hogy egy ilyen komoly kapcsolatnál ez már illendő lenne. Meglepődtem, de a szívem mélyén nagyon is örültem neki, mert akkoriban egy ideje már vágytam rá, hogy bemutathassam őt anyuéknak.

Az ő szüleivel könnyű volt összehozni a találkozást, hiszen csak a néhány kilométernyire levő városkában laknak, azonban a Magyarországra utazás több szervezést igényelt.

Amikor végre mindkettőnknek szabad hete volt, szóltam apunak, hogy hétvégén meglátogatnánk őket Alexszel, nekik viszont nem volt alkalmas akkor, mert éppen felújították a fürdőszobát, ezért el kellett halasztanunk a nagy találkozást.

Rá egy hónapra azonban végre sikerült leszerveznünk! Jelenleg is még itt vagyunk Magyarországon és elég sűrű a programunk.

Eleinte nagyon aggódtam, hogy mit szólnak majd egymáshoz és hogyan tudnak majd kommunikálni, hiszen Alex nem beszél magyarul (bár pár szót már tanítottam neki), anyuék némettudása pedig már erősen megkopott mióta kiszálltak az iskolapadból. Szerencsére feleslegesen aggódtam, egyből kialakult köztük a szimpátia, a kommunikációt pedig vagy a segítségemmel, vagy kézzel-lábbal mutogatva, de megoldják.

A következő pár napban még össze fogunk futni a tesóimmal és néhány közeli barátunkkal is, aztán megyünk vissza, mert várnak a mindennapok és a munka.

Remélem, sokszor jövünk még haza együtt, a jövőben is.